Rahó (Rahiv, Rachiv) városa a Kárpátokban
A Kárpátaljai kisváros nevezetessége többek között a Monarchia stílusjegyeit még őrző állomásépület, valamint az, hogy határában egyesül a Tisza két ága.
Rahó város vasútállomása napjainkban. Kárpátalja – Ukrajna
Rahó a középkorban, 1447 alapított település. Ma kb. 16 ezer lakosú kisváros (ukránul: Рахів [Rahiv / Rakhiv], oroszul: Рахов [Rahov]. A Rahói járás székhelye Ukrajnában, Kárpátalján,
Técsőtől 70 km-re keletre fekszik a Kárpátokban, a tengerszint felett 430 méterre. A magukat magyarnak valló lakosok száma 1800 körüli.
Rahó városa a Rahó-patak és a Tisza összefolyásánál fekszik, magában egyesíti Rahómező, Aknarahó és Bocskórahó településeket. A város központjától kb. 4, határától kb.1,5 km-re északkeletre található a Fehér- és a Fekete-Tisza összefolyása.
A Fekete-Tisza és Fehér-Tisza összefolyása
A Fekete-Tisza (balról) és a Fehér-Tisza (jobbról) összefolyása Rahó fölött
A folyók összefolyása a Fehér-Tisza felől nézve. Jobbról jön a híd alól a Fekete-ág, balra az egyesült Szőke Tisza.
És ugyanez szemből: Betekintés a Fehér-Tisza völgyébe (balról a Fekete-ág)
A kárpátaljai Rahó leírása
– a www.tisza-forras.hu archívumából –
A Fehér- és a Fekete-Tisza összefolyásának helyét Tiszaköznek (Usztyi-Reki) nevezik. A közúti és vasúti hídról is szép rálátás nyílik a két folyó egyesülésére. A Csornahora hegységet két oldalról közrefogó folyók fehér és fekete vizeinek érdekes keveredése szemet gyönyörködtető látvány. Az egyesült Tisza egy 5 km hosszú és helyenkénti 1 km szélességű impozáns völgyet alakított ki, melyet jobb oldalon a Szvidovec-hegycsoport utolsó nyúlványai, bal partján pedig a Rahói-hegyek zárnak. A Tisza itt fogadja balról magába következő mellékvizét, a városnak is nevet adó 1373-ban még Rahow-ként emlegetett patakot, amit jelenleg Moszkva-pataknak hívnak. [Később újra Rahó-patak lett a neve.]
Rahó történelmi múltja
A XIV. század elején kialakult Máramaros vármegye a Keleti-Kárpátok térségében fontos szerepet töltött be határőrizeti szempontból. 1343-ban Nagy Lajos Király engedélyével Bogdán moldvai oláh vajda és háza népe betelepült Máramarosba. Az újabb tatár betörések ellen határőrizeti tartomány kialakítása vált szükségesé. A tartomány vajdai tisztségét – a korábbi moldvai oláh vajda – Drág és testvére, Balk látta el. 1359-ben Bogdán vajda kivonult Máramarosból, elűzte Drágot, és megalapította a moldvai román fejedelemséget. Nagy Lajos által vezetett hadjáratok sikertelenek voltak Bogdánnal szemben, így 1365-ig (haláláig) Ő volt a Moldva fejedelem. Ezt követően a király a vajda összes magyarországi birtokát elkobozta és a máramarosi birtoktesteket a kegyeit élvező Drág vajdának juttatta. A későbbiekben a Drágffy család alapítójának számító Drág – a Zsigmond király elleni 1403-as szervezkedésben való részvétel miatt – pozíciója jelentősen gyengült. A Drágffy család 1555-ben halt ki.
A XV. században az addig lakatlan térségben letelepedések főleg a Rahó-patak völgyében kezdődtek meg. Amikor Forintverő János lonkai földesúr 1477-ben zálogba vette a helyet, még Rahómezőként emlegették. Jelentősebb település a Tisza jobb partján alakult ki, melyet 1555-ben Rahó névvel illetek. A Drágffyak kihalása után a birtok a bocskói kincstári uradalom tulajdonába került. Az uradalom 1572-es évében az egész vidéket Büdi Mihálynak, később Károlyi Lászlónak zálogosította el. A XVII. század derekán a Tisza bal partján sót találtak, ami megalapozta a bal parti település létrejöttét. Ezt először 1672-ben Akna-Rahóként említették, amit többnyire huculok népesítettek be. A XVIII. század végén Mária Terézia a szakszerű fakitermelés, faúsztatás meghonosítására szepesi németeket (zipsereket) telepített be.
A későbbiekben kialakuló iparszerű fakitermelés még több német telepest vonzott ide. A két Tisza összefolyásánál 1814-ben Rahóújfalu (Neudorf) néven új német település jött létre. A XIX. század derekán a modernizálásnak, a klausurák építésének köszönhetően a két település fejlődése újabb lendületet vett. Bocskó-Rahó és Akna-Rahó a XIX. század végén egyesült. A környéken később kisebb települések jöttek létre: Láz-telep, Borkút, Zipszerei (Némettelep), Szelszkipatak (Szilsky) és Verchovati (Lazi). Az első világháború után 1919-ben román csapatok foglalták el Rahót, röviddel utána 1920 tavaszán helyettük újabb, csehszlovák megszálló csapatok érkeztek. Trianon után a cseh fennhatóság alatt a város neve Rachov lett.
A XX. század derekán a kisebb települések beolvadásával Rahó jelentős településé vált. Az anyaországhoz történő visszacsatolás után történt népszámlálás érdekes etnikai képet mutatott. A háború végén, a visszavonuló magyar honvédséget üldöző szovjet egységek 1944. október 16-án megszállták Rahót. A település a szovjet berendezkedés idején lett a Rahói járás székhelye. Neve a cseh időkből megmaradt Rahovra módosították, ezt az ukrán Rahiv változat követte. Az 1958-ban városi rangra emelkedett, hegyi státusszal rendelkező járási székhely lakosainak száma meghaladja a 15.000 főt.
A varos az ezredforduló környékén
A város északi végén található Tiszaközről indulva a főútvonal jobb oldalán a fűrészüzem után lévő Dömény-hegyre (Dumen, Terentin, 1388 m) érdemes felkapaszkodni, ahonnan megcsodálhatjuk a völgy pompás panorámáját. Az egykor önálló Rahóújfalun keresztül vivő út az 1998-as és 2001-es árvizek után újjáépítésre került és szép külsőt kapott. A túlsó parton található egykori Láz-telepre és a Némettelepre (Zipserei) függőhídon juthatunk át. A házak közül kitűnik három egyforma stílusú épület, amik az egykori magyar honvédségi épületek voltak. A rossz állapotban lévő kartonpapírgyár a folyómederben lévő a hajdani vízimalom, illetve a faúsztatást szolgáló műszaki építmények szebb napokat látott maradványai árválkodnak távolabb.
A város főterére árnyas fákkal szegélyezett úton érünk be. Az 1825-ben épült Nepomuki Szent János-plébániatemplom a rahói magyarság fennmaradásának jelképe. A szovjetrendszer akkori törekvéseire jellemző elképzelést – miszerint a templom lebontásával javítható a főtér jellege – a hívők összefogása akadályozta meg. A templommal átellenben található közigazgatási hivatal előtt szovjet hősi emlékmű áll.
1782-ben a két Rahót először kötötték össze állandó jellegű híddal, amin keresztül eljuthatunk a város bal parti részébe. Itt található többek között a Némettelep, a vasútállomás, és a bolhapiac is. A másik magyarságmegtartó intézményként említhetjük a Némettelep (Zipserei) római katolikus Nagyboldog-asszony templomát. A főutca boltjai között jobb oldalt nyíló kis utcácska sarkán egykor szálloda épült.
A rahói Hotel Budapest – Budapest kávéház az 1940-es években
A felújított épületben ma a Hotel Európa található
A főutcával párhuzamos Sevcsenko utcában találjuk az 1792-ben épült görög katolikus Szűzanya Menybevétele-templomot. Jobbról a Borkút-patak hozza vízét a Tiszába, feljebb kitűnő ásványvízforrást találunk, ahol megtekinthetjük az amfiteátrum parkjának sétányait díszítő hucul fafaragók mesterműveit is. A kanyargó szerpentinúton a Szinyohirja turistaszálló mellett elhaladva feljutunk a Kémény-hegy (Kameny 1149 m) oldalában vezető Kémény-hágóra (1023 m). Fáradozásunk jutalma a Tisza-völgyében húzódó városra való pazar kilátás. A lefelé vezető út már személykocsival is járható, amin lejuthatunk a Kaszó-folyó völgyében fekvő Kaszómezőre.
Rahó főutcájára visszatérve továbbra is a Tisza jobb partján haladva a bútorgyár és a temető mellett elhaladva a völgy kissé kiszélesedik. A város szélére érve eljutunk az Ördögforráshoz (Zátony, Kraszne Pleszo). Alatta a hegyoldalban az UNESCO bioszféra-rezervátumainak nemzetközi hálózatába tartozó intézet, a Kárpáti Bioszféra Rezervátum (KBR) található.